Donald Trump

2008-ban megjósolta a válságot, most újabb sokkoló véleménnyel állt elő

A 2014-es mélypont óta tartó dollárerősödés első szakaszán vagyunk még csak túl, a következő három-négy évben további 30%-ot emelkedhet majd a dollár index értéke - véli Raoul Pal egykori hedge fund menedzser. A volt Goldman Sachs-os szakértő szerint, aki most egy saját piaci tanácsadó céget vezet, szinte minden jel a dollár erősödése irányába mutat, úgyhogy ideje betárazni a zöldhasúból.

Putyinnak Trump viselt dolgairól is vannak információi

Oroszországnak kompromittáló személyes és pénzügyi információi lehetnek Donald Trump megválasztott amerikai elnökről - jelentette kedden a CNN amerikai hírtelevízió arra hivatkozva, hogy értesülései szerint a Trumpnak pénteken bemutatott hírszerzési jelentéshez csatoltak egy erről szóló kétoldalas jegyzetet.

Putyin veszélyeire figyelmeztették Trumpot kelet-európai politikusok

Levélben óvták Donald Trumpot az orosz elnöktől kelet- és közép-európai politikusok - a dpa német hírügynökség által kedden ismertetett cikk szerint. Közben az amerikai hírszerzési vezető azt mondta egy mai meghallgatáson, hogy többféle forrásból származnak az adatok az amerikai számítógépes rendszerek elleni orosz hackertámadásokról, és az oroszok legalább kéttucat más országban is megpróbálták befolyásolni a választási folyamatot.

Munkahelyteremtésről tárgyalt Trumppal az Alibaba vezére

Jack Ma, az Alibaba elnök-vezérigazgatója Donald Trump megválasztott amerikai elnökkel találkozott hétfőn, hogy megvitassák, hogyan hozzanak létre egymillió új munkahelyet az USA-ban a következő öt évben - írja a CNBC.

Évtizedek óta nem látott devizaháború törhet ki az Egyesült Államok miatt

Két és fél évtized elteltével fennáll a veszélye, hogy az Egyesült Államok újra hivatalosan is devizamanipulátornak nyilvánítja Kínát, már ha megvalósul a január 20-án a Fehér Házba költöző Donald Trump korábbi fenyegetése. Bár komolyabb szankciók csak évek múltán léphetnének életbe, ráadásul Trump célja valószínűleg a kereskedelmi kapcsolatok újratárgyalásának kikényszerítése, nem pedig a Kínával való direkt konfliktus, a háttérben azért ott lebeg egy potenciális devizaháború veszélye, ami súlyos következményekkel járna a délkelet-ázsiai térségre nézve, de közvetve az egész világgazdaságot negatívan érintené.

Hitelesítette Trump győzelmét az amerikai törvényhozás

Az amerikai törvényhozás pénteken hitelesítette az elektorok szavazatait, amelyek biztosították a republikánus párti Donald Trump győzelmét az elnökválasztáson. Ugyanakkor néhány demokrata párti törvényhozó jelezte, hogy kifogást nyújt be.

Túlfűtheti az amerikai gazdaságot Trump

Londoni pénzügyi elemzők szerint a jelenlegi foglalkoztatási helyzetben túlfűtötté teheti az amerikai gazdaságot, ha Donald Trump, a két hét múlva hivatalba lépő következő amerikai elnök végrehajtja az elnökválasztási kampányban ígért gazdaságélénkítő terveit.

Két héten belül távozik Budapestről az amerikai nagykövet

"Január 20-án, amerikai nagyköveti megbízatásom végeztével, elutazom Budapestről" - ezt közölte pénteken délelőtt az amerikai nagykövetség Facebook oldalán Colleen Bell nagykövet. Még ezt megelőzően csütörtök este a The New York Times azt írta, hogy számos politikai kinevezett tengerentúli nagykövetet visszahívnak még Donald Trump január 20-i beiktatása előtt.

A Ford gyorsan meghajolt Trump előtt

Kedden váratlanul lefújta korábbi, új mexikói gyár építését célzó terveit a Ford. Helyette Michiganben hajt végre beruházást az elektromos és önvezető technológia fejlesztése érdekében.

Trump kezében idén a devizapiac sorsa

Várhatóan 2017-ben is a világ nagy jegybankjainak döntései mozgatják majd elsősorban a fejlett devizák piacát. Az év egyik legfontosabb fejleménye a korábban sosem látott széttartás lehet a Fed és az EKB politikája között. Ez elvileg elhozhatja a dollár további erősödését, de a tavalyi év utolsó napjaiban láthattuk, hogy törékeny az amerikai deviza ereje. A három legjelentősebb jegybank esetében Donald Trump új amerikai elnök politikája döntheti el az irányt, így a dollár mellett az euró és a jen sorsa is nagyban függ attól, mit valósít meg ígéreteiből a politikus.

Amire mindenképp figyelned kell 2017-ben!

Alapjaiban határozhatja meg a 2017-es évet, hogy Donald Trump milyen gazdaságpolitikát folytat majd. A fiskális stimulus biztosra vehető, más kérdés, hogy ez mennyire lesz sikeres és hogyan befolyásolja a Fed monetáris politikáját - ez az egyik legfontosabb makrogazdasági szempont, amely meghatározhatja a következő évet az általunk megkérdezett piaci elemzők szerint. Ezen kívül a befektetőknek érdemes követniük az európai választások eredményeit az EU jövőbeni integrációja miatt is. Idehaza pedig a beinduló gazdasági növekedésnek lehetnek következményei.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ügyfélkapu-mizéria: egy újabb szolgáltatás kiesése fenyeget ügyintézési káosszal
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.